Hatvani Ádám építész és grafikus, diplomáit a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME) 1995-ben és a Magyar Képzőművészeti Egyetemen (MKE) 2000-ben szerezte. 2002-től a budapesti sporaarchitects építésziroda egyik alapítója és vezető tervezője, amelynek munkáit a hazai és a nemzetközi média rendszeresen publikálja. A sporaarchitects Budapesten működő nyitott szemléletű fiatal építésziroda, építészek, városról gondolkodók alkotói platformja melynek fókuszában az építészet, a fenntarthatóság, az ökológikus városfejlesztés áll. Számos projekt és kutatás mellett a két Duna parti állomás építészeti tervezésével részt vett a budapesti négyes metró tervezési munkáiban. 2005-től a KÉK, a Kortárs Építészeti Központ, az első magyar, nemzetközileg is elismert építész szellemi műhely egyik megalapítója és kuratóriumi tagja.

A hármas metró belsőépítészete a ‘70-es, ‘80-as évek design ikonja volt, úgy, hogy még nem is létezett maga a fogalom. A maga idejében korszerű, poppos, vidám, futurisztikus megoldásokat, színeket, formákat, felületeket, berendezési tárgyak világát azóta a permanens retrohullám is a hátára vette. A faltól-falig rekonstrukció műszaki vasfegyelme ezeket a részleteket teljes megsemmisülésre ítéli. Mit lehet tenni? A visszaépítés már nem opció, nem létezik már a technológia és az akarat sem hozzá. A lebontás folyamatának logikáját követve egy másik út sejlik fel. A lamellás álmennyezeteket, fal és oszlopburkolatokat eltávolítva megmutatkozik a metró igazi arca, az eddig csak alagutakban, üzemi terekben látható igazi szerkezetek, az alagutak, a tübingek, az acéllemez szigetelések, a shotcrete, a Mannesmann ágyúcső. Tulajdonképpen készen vagyunk. Ami visszakerül, nem takar, csak kiemeli a szerkezetet, utalgat, új dinamikát hoz. Semmi nem ér össze semmivel, minden lebeg, elfut, megáll, gyorsul, lassul, mozog. A rekonstrukció részeként az építészeti koncepció is újragondolásra került. A teljes vonalszakasz felújítása során előtérben lévő műszaki szempontok mentén az állomás eredeti, idealizált megjelenését alapul véve fogalmazódott meg az új elképzelés. A gondolkodás kezdetektől fogva kapcsolatot keresett az eredeti szerkezetekkel, a meginduló bontások során feltárult, korábban takarásban lévő felületek és műtárgyak további inspirációt jelentettek. A rekonstrukció szigorú keretei között létrejött építészeti koncepció ötvözi a funkcionalitást és az eredeti burkolatok lendületét, felületeit. Az építészeti koncepció alapját a meglévő, összetett tartószerkezeti-műtárgy geometriához igazodó, ahhoz lazán kapcsolódó utastérhatároló burkolatok képezik. A burkolatok egymáshoz képest kitérő elemekként viselkednek, segítik az utasáramlást, befogadják az összetett funkció által megkövetelt berendezéseket és több ponton rálátást engednek a metró izgalmas alagútszerkezeteire. Az álmennyezetek a fehér színekkel, narancssárga betételemekkel és a világítótestek megmozgatásával az eredeti állomás elmosódott képeként értelmezhetők, az áttörtség és a lamellák váltakozása erőteljesen dinamizálja a tereket. A falburkolatok szalag-szerűen keretezik az utasteret, színhasználatukban a megidézik a metrókék szálcement burkolatokat, de eltérő helyzetekben a szintén jellemző narancssárga színben jelennek meg. A falburkolatok az álmennyezet dinamikáját is ellensúlyozzák.