Komáromi vízház átalakítása – Kerékpáros hostel

Imre Flóra vagyok, friss diplomás építészmérnök. Budapesten születtem, és azóta is itt élek. Építészeti egyetemi tanulmányaimat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végeztem. 2020 szeptemberében kezdtem el a BSc képzést, és idén júliusban sikeresen BSc diplomát szereztem a BME Lakóépülettervezési Tanszékén. Örülök, hogy tanulmányaim során lehetőségem volt több különböző építészeti témában is elmélyülnöm. Mindig is érdekelt az "adaptive reuse" téma, így diplomatervemben egy régi ipari vízház adaptív átalakítását terveztem meg. 2022-től a Lakóépülettervezési Tanszék demonstrátoraként tervezési tárgyak keretében első- és másodéves hallgatókat oktatok, ami számomra amellett, hogy hatalmas tapasztalatot és élményt jelent, folyton változó és izgalmas kihívásokat is rejt. Az elkövetkező években mesterkurzus keretében tervezem folytatni építészeti tanulmányaimat. Az elmúlt években az utazás és ezzel együtt a Föld különböző részeinek megismerése a hobbimmá vált. Az elmúlt félévet Szingapúrban, a National University of Singapore-on töltöttem Erasmus+ ösztöndíjas cserediákként. Ez idő alatt nem csak megismertem, milyen egy világszínvonalú egyetemen tanulni, hanem szerelmes lettem az utazásba és új kultúrák felfedezésébe.

A komáromi vasútállomás nyugati végében áll egy elhagyatott, magas ház. Az épület egykor vízházként funkcionált, a Komáromon áthaladó vonatszerelvények gőzmozdonyait látta el a gőzvontatásban kulcsfontosságú „üzemanyaggal”, vízzel. Sok éve egyetlen gőzös sem jár erre, így a vízház kihasználatlanul magasodik az őt körülvevő földszintes vasútállomási épületek fölé. Eközben a torony másik oldalán egy egyre népszerűbb kerékpárút halad el a vízház és a Duna partja között. Ez a kerékpárút adta a lehetőséget, hogy a több évtizede kihasználatlan vízházban egy kerékpáros turistákat kiszolgáló hostelt alakítsak ki. A vízház formaisága és annak épületbővületeiből, illetve melléképületeiből kialakult épületstruktúra furcsa rendszere kezdettől fogva magával ragadott. Kutatásom megmutatta, hogy ez a formaiság és épületstruktúra egy több mint százéves bővítéstörténet eredménye. Tervemben ezt a bővítéstörténetet jelöltem ki értékként, és erre épített három rétegű koncepcióm ezt tiszteli. E szerint a hostel épülettömegei a régi épület régi helyen, új épület régi helyen és új épület új helyen hármas struktúrát követve emlékeznek meg a vízház és környezetének történetére. A régi helyen lévő régi elem, a vízház szerkezete, az ipari emléket őrzi, az új épületek új helyen pedig a melléképületek bővítéseinek lenyomatait jelenítik meg, míg az új szerkezet új helyen a közlekedők, a komplexum összefogó kapcsai. Az elszállásolás, mint fő funkció kiegészítő funkciói a hostel földszintjén kaptak helyet, míg a kerékpáros hostel terei a melléképületekben helyezkednek el. A vendégszobák, mint fő funkcionális terek, az eredeti főfunkció terében, a vízház toronyrészében kerültek kialakításra, amelyek szabadlépcsőn megközelíthetők. A régi struktúrát idéző épülettömegek vakolt homlokzata mellett az új, közlekedő épületrészek horganyzott fém burkolatot, illetve szerkezetet kaptak. A komplexum külső és belső tereiben járva érdekes térstruktúrákat figyelhetünk meg. Ilyen például az átlátás a rakpart és a vasútállomás között, vagy a szabadlépcső perforált hullámlemez burkolata, mint függöny mögött felsejlő vízházforma. Ezek mind a koncepcióból eredő tér- és tömegalakítás eredményei. A tervben egy egyértelműnek tűnő, merész beavatkozás helyett egy sokkal kisebb léptékű, érzékeny, számomra legőszintébb stratégiát választottam. Ennek eredményeként egy egyszerre hiánypótló, turizmust élénkítő és ipari történeti épületállományt védő beavatkozás jöhet létre.