A Partizan Architecture 2013 óta működik, jelenleg Major Zoltán és Müllner Péter alkotja. A csoport gyakorlati tevékenysége kiterjed az építészeti és belsőépítészeti téralakításra, bútor- és installációtervezésre, valamint köztéri beavatkozások létrehozására. Az iroda neve a partizán hadviselés eszközeire utal, melyeknek az építészet területén történő újraértelmezése képezi a csoport téralakítási elveinek bázisát. A magasan szervezett formális építészeti stratégiák felépítésükből fakadóan gyakran merevek és lomhák. Ezzel szemben a partizán építészet olyan eszközöket használ, amelyekkel gyorsan, spontán módon lehet alkalmazkodni a megváltozott téri körülményekhez és a felhasználói igényekhez. Projektjeink az emberi térhasználat kortárs kihívásaira keresnek újszerű, kísérleti megoldásokat. A tervezés során a használat megértésére, újraértelmezésére és kiterjesztésére törekszünk. Ezen szemlélet túlmutat a pillanatnyi funkcionális problémák megoldásán: figyelembe veszi a jövőbeni használat kiszámíthatatlanságát és megpróbál felkészülni az ismeretlenre. Ezzel a szemlélettel különböző helyzetekben próbáljuk feltárni az ember és a környezete közötti folyamatosan változó viszony újabb és újabb rétegeit. Az iroda tevékenységének szerves részét képezi a folyamatos kutatómunka. Kutatásaink célja, hogy releváns térhasználati kérdésekről megbízható új ismeretek szülessenek, melyek a tervezési munka során alkalmazhatóvá válnak.

Az épület 1962-ben készült el Csaba László építész tervei alapján. A falusi környezetben szokatlan megjelenésű modernista templomot ellentmondásos fogadtatása ellenére az évtizedek alatt a helyi lakosok megszerették, és 2020-ban lehetőség adódott a felújítására. A templomban az évek során sok változás történt, melyek sem használati, sem esztétikai értelemben nem követték az építészeti elképzeléseket, ugyanakkor a közösség igényeit szolgálták ki. Ezt a feszültséget igyekeztünk feloldani: megérteni az eredeti tervezői szándékot, kiemelt figyelemmel az épület téri felépítésére és a katolikus liturgia összefüggéseire, valamint ezeket a közösség számára is nyilvánvalóvá tenni. Ugyanis reményeink szerint az épület szimbolikájának megismertetése tovább erősítheti a helyiek kötődését a templomhoz, és ezáltal a különleges koncepció megőrzését is segíti. A munkánk során három fontos tervezői döntést azonosítottunk, melyet az új beavatkozásokkal szerettünk volna követni és felerősíteni. Az első a dramaturgiailag jól felépített útvonal, amely a hívőt az utca teréből a szakrális tér belsejébe vezeti, miközben figyelmét az oltár felé irányítja. Ezt az útvonalat egészítettük ki egy – az eredeti koncepcióhoz igazodó – akadálymentes alternatívával: a rámpa a sekrestye mellől indul, majd a tetőgeometriához igazodó szögben megtörve érkezik meg a bejárathoz. Az anyaghasználat szintén nagyon tudatos narratíva mentén szerveződött. A templom építőanyaga a helyben megtalálható tufakő, amelyet a legtöbb helyen eredeti színében és formájában használták fel. A felújítási munkák során helyreállítottuk az építéskori felületképzést, a tető esetében pedig visszatértünk a természetes paláfedéshez. Az újonnan épített támfal és rámpa anyaghasználatában igyekszik az eredeti gondolatot továbbírni. A templom különleges formája sem öncélú, hanem a liturgiát kiegészítő szimbolikus tartalommal rendelkezik: a bejárati ajtó tengelye jelöli ki az oltár helyét, míg az elfordított és megemelt tetőgerinc legmagasabb pontja alá az ambó került. Mivel az eredeti ambót elbontották, a felújítás során a szószéket szerettük volna a tervezői koncepciónak megfelelően helyreállítani, ezért felületkezelése és jellege az eredetivel megegyezik, azonban megváltozott funkciója okán magassága és pozíciója különbözik attól.