Nagy örömmel nyújtom be a diplomamunkám a pályázatra. Tavaly diplomáztam a Budapesti Gazdasági és Műszaki Egyetem középülettervezési tanszékén, ahol alapos és átfogó képzésben részesültem, különös hangsúlyt fektetve a középületek tervezésére és azok funkcionális, esztétikai és fenntarthatósági szempontjaira.Diplomám megszerzése óta az Archikon építész irodánál dolgozom, ahol számos különböző projektben vettem részt. Munkám során lehetőségem nyílt arra, hogy tovább fejlesszem tervezői készségeimet, és elmélyítsem ismereteimet a modern építészeti trendekről és technológiákról. Az iroda szakmai csapata mellett dolgozva megtanultam, hogyan lehet hatékonyan együttműködni a különböző szakterületek képviselőivel, valamint hogyan lehet projektmenedzsment szempontjából is sikeresen irányítani a tervezési folyamatot. Számomra az építészet nem csupán egy szakma, hanem egy kreatív és intellektuális kihívás, amelyben a művészet és a mérnöki precizitás találkozik. Mindig is lenyűgözött az a lehetőség, hogy formálhatom és javíthatom az emberek életkörülményeit a terveimen keresztül. Szeretek elmerülni az új projektek kihívásaiban, megtalálni az egyedi és innovatív megoldásokat, amelyek nemcsak esztétikai, hanem funkcionális szempontból is megfelelnek a legmagasabb elvárásoknak. Az a folyamat, amely során egy ötletből valóságos épület lesz, számomra mindig izgalmas és inspiráló, és minden új projekt újabb lehetőséget kínál arra, hogy fejlődjek és tanuljak.

A Balaton felvidékhez gyerekkorom óta kötődök. Sokat kirándultunk a vidéken, melyek állomása sok esetben valamelyik közeli templomrom volt. Számomra az elmélkedés, befelé fordulás, béke helyei. Elkezdett foglalkoztatni, hogyan lehet visszatérni ezekhez az alapokhoz, hogyan tud megjelenni ez az értékrend a mai világban. Ezek közül a pálos romokkal foglalkoztam, amely az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend. Úgy gondolom jó lenne, ha létrejönne egy olyan zarándokút amely ezeket összeköti, és az utat, emlékhelyeket a mértékletes építészeti beavatkozás tudná még feljebb emelni. Az általam választott Kőkúti pálos kolostorrom évszázadok alatt átkerült az erdők törvényszerűségeinek rendjébe. Falait érték át és újraépítések, mintha az emberi birtoklási vágy nem lenne képes visszaforíthatatlanul átengedni valamit a természetnek. Hol van ebben az ember szerepe? Mivel tesz jót, ha jelen van, vagy ha visszavonul? A helyszín nem kapja meg a megfelelő hangsúlyt, tervemmel ezt szerettem volna megadni. Témám összetett kérdéseket feszeget és evidenciák hiányában személyes útkeresésbe kezdtem. A kolostorrom tekintetében annak két fő terére koncentráltam: templomtérre és a kolostorudvarra, amely az elmélkedés, befelé fordulás építészeti archetípusa. A templomtér magasan megmaradt falainak és az ég és fák koronájának találkozása különösen szép, nem kíván más beavatkozást, mint a hangsúlyának,funkciójának megerősítését. Ezt burkolattal, térbútorokkal és új fa kereszttel adtam meg. A kerengő azonban már nem fellelhető, ennek a térnek a megidézéseként jön létre a pavilon, amelynek a célja a gondolatébresztés. Ahol az idelátogató kap valami olyat, amit magával tud vinni. A pavilon kifele zárt, a harmóniát megjelenítő kert felé nyitott. Mit jelent a harmónia? Gondozott, ápolt és öntözött világot, vagy emberi beavatkozástól mentes,természetes folyamatok által létező közeget? Esetleg a választ a kettő együttesében, vagy éppen a határán érdemes keresgélni? A tisztáson elhelyezkedő építmények folytatásával jött létre a zarándokszállásoknak helyet adó torony, és a kiszolgáló blokk. Az épületek kéz a kézben fejlődtek, nyelvezetük a 3 elem egyensúlyáról is szól. Az építészet ebben az esetben akkor szép, ha nem is észrevehető, ahol az építész egonak nincs helye. Tervemben a nemépítés úgy válik az egyik legerősebb döntéssé, hogy valahol máshol felvállalja azt. Igyekeztem olyan építészeti döntéseket hozni, amelyek által fenntartom a dilemmákat és rábízom a válaszokat az idelátogatókra.